Kézzel zárták el az üzemanyagot az Air India gépén – 260-an haltak meg, a pilóták sem tudták, mi történt

2025. július 12. 11:16

Az indiai légitársaság elismerte a jelentés állításait, de további kommentárt nem kívántak hozzáfűzni.

2025. július 12. 11:16
null

Mint arról a Mandiner is beszámolt, június 12‑én az Air India AI171‑es járata a Sardar Vallabhbhai Patel Nemzetközi Repülőtérről (Ahmedabad) indult London Gatwick felé. A Boeing 787‑8 Dreamliner gép fedélzetén 230 utas és 12 fős személyzet tartózkodott. 

A felszállás után mintegy 30–60 másodperccel a gép egy orvosi kollégium menzájába csapódott, hatalmas tűzzel és robbanással.

A fedélzeten tartózkodók közül 241-en, míg a földön 19 polgár vesztette életét, és csak egy utas élte túl a tragédiát. 

A történtek után egy nappal megtalálták repülőgép egyik fekete dobozát, illetve nyilvánosságra került a jármű pilótájának segélyhívása is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy megszűnt a tolóerő, ezért a járat nem tudott felemelkedni a magasba – írta a Wall Street Journal.

A lap hozzátette, a repülőgép irányítását két tapasztalt pilóta végezte, és a gép műszaki állapotát korábban nem érte komolyabb panasz. 

Most, közel egy hónappal a tragédia után a nyilvánosságra hozott előzetes vizsgálati jelentés ugyanakkor drámai fejleményeket tárt fel:

a hajtóművekhez vezető üzemanyag-ellátást manuálisan megszakították.

 a vezérlőkapcsolókat valaki átváltotta, ezzel pedig megpecsételte a gép sorsát – ismertették.

Idézték a pilóták nyilvánosságra került párbeszédét is. Ebben az egyik pilóta – az első tiszt, Clive Kunder – pánikszerűen azt kérdezte kérdezte társától:

Miért zártad el [az üzemanyagot]?”

A kapitány, Sumeet Sabharwal, ezt határozottan tagadta, és azonnal megpróbálták visszakapcsolni a rendszert, de ekkorra már a hajtóművek leálltak, és az újraindítás lehetetlenné vált a gyors magasságvesztés miatt.

A Wall Street Journal arra is felhívta a figyelmet, hogy a szakértők szerint egy pilóta nem lenne képes véletlenül elmozdítani az üzemanyag-kapcsolókat, amelyek egy másodperc különbséggel váltottak. A jelentés szerint nagyjából ennyi idő alatt lehetne először az egyiket, majd a másikat is átkapcsolni. John Nance amerikai repülési szakértő a lapnak azt is hangsúlyozta, hogy egy pilóta repülés közben általában soha nem kapcsolná ki a kapcsolókat, különösen akkor, amikor a gép emelkedni kezd.

Az összeállításban végül kitértek arra is, hogy az Air India egy szombati nyilatkozatában elismerte a jelentés megállapításait. A légitársaság azt mondta, hogy továbbra is együttműködik az indiai hatóságokkal, de további kommentárt nem kívánt tenni.

Nyitókép: DIBYANGSHU SARKAR / AFP

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
canadian-deplorable
2025. július 12. 15:47
Ismerve az indiai munkaerő trehányságát, nagy valószínűséggel a gépet indulás előtt szervizelték és a szerelő elzárva hagyta a csapot. Amint a csőből kifogyott a kerozin, a gép zuhant.
Obsitos Technikus
2025. július 12. 15:16
soltee-2: "Csak úúúgy" nem lehet. Ez egy mágneses szelep, amit "RUN" állásba kell helyezni indulás (és a hajtómű indítás) előtt, és a mai modern repülőgépekben a nagyon kevés olyan kapcsoló egyike, ami pusztán a mechanika alapján működik. Van egy védőfedele, amit nem elég fölemelni, hanem a fölemelt állapotában rögzíteni kell, csak ezután lehet a kapcsolót manipulálni. Ha ezután a védőfedelet lehajtod, bármi más állapot beállításához ugyanezt a mozdulatsort kell végrehajtani. Véletlenül le- vagy fölkapcsolni fizikailag lehetetlen, két szándékos mozdulat kell hozzá. Ráadásul a kapcsoló átállítása csak akkor teljesül, ha a védőfedelet visszacsapták a helyére.
Obsitos Technikus
2025. július 12. 15:10
A kapitány úr megunta az életét a történtek alapján.
soltee-2
2025. július 12. 14:04
De miééért lehet csak úgy elzárni azt a k@rva csapot????? Legutoljára a Trabantban zártam el csak úgy……de az nem zuhant le…
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!